Glück Simon történetei: emberiesség a pokolban

Glück Simon 1921-ben született. Nyolc évvel ezelőtt volt szerencsém megismerkedni Vele egy brooklyn-i stibelében, vagyis egy picinyke kis zsinagógában. Akkor még Ô volt ott a rangidős samesz. Nagyra becsült tagja volt akkor és maradt a mai napig a gyülekezetnek, sok vallásos leszármazottal. Gyermekei nem beszélnek jól magyarul. Unokái egyáltalán nem. Talán éppen ezért alakulhatott úgy, hogy Simi bácsi szinte pótunokájává léptetett elő. A reggeli ima után a nyári szünetekben sokszor adódott meg számomra az a szerencse, hogy lakásáig hazakisérhessem. Habár egészsége romlott az évek során, rendkívül jó emlékezőtehetsége teljesen megmaradt csodálatos humorával egyetemben. Íme négy rövid történet a sok közül amelyet Simi bácsi mesélt sétáink során.

                           Az életmentô nyilaskeresztes papír

1944 december tizedike lehetett. Razzia az Üllői út és a Ferenc körút sarkán. Egy pár nyilas és német rendőr minden járókelő papírját átnézi. Pont azokban a percekben egy helyi pékségben hamis papírokkal dolgozó két fiút a pék 50 kiló sóért küld.

–Itt az utalvány. Erre kiadják majd a sót.

A nyilasokat látva a fiúk egyike magabiztosan kihúzza zakója zsebéből a frissen szerzett sóutalványt amely tetején nagy nyomtatott betükkel áll az “Éljen Szálasi” felirat. Ezt látván az egyik nyilas így szól.

–Testvérek. Látjátok ezt a zsidó nőt? Vigyétek be a központba. Keressétek Varga testvért, és adjátok át Neki ezt a zsidót.

Nagy zsidózás közepette a két fiatalember karon fogva elvonszolja a szerencsétlen asszonyt. A barrikádok már állnak, hiszen a szovjet csapatok már nagyon közel vannak. A nő kérleli, hogy engedjék el. Az unokáknak akart egy kis kenyeret venni és a sorból húzták ki…

–Fusson amilyen gyorsan tud,–mondja váratlanul az egyik ember miután alaposan körülnézett.

Két hónappal később, Kecskeméten a Joint által üzemeltetett jótékonysági konyhán nagyon ismerősnek tünik egy nő két fiatalember számára. Beszélgetésük során hamar kiderül, hogy ez volt az a nő akit a nyilas rájuk bízott, mondja az egyik fiatalember unokatestvérének, Glück Simonnak.

–Én meg azt hittem–mondja az asszony ámultan, kezeit összecsapva,–hogy a nyilasok közt is akadtak rendes emberek. Most már látom, hogy azok is zsidók voltak…

         Életmentés

Simi bácsi a háború utolsó hónapjait az újpesti szalézi kolostorban vészelte át Fazekas István névvel. Csak egy pap tudta, hogy ez a Fazekas zsidó. 1945 január 10-én ez a pap azt mondta Neki, hogy ha másnap a kolostrorral szembeni udvarról, ami a németek által elfogalt kórházhoz tartozott, ha onnan eltünik a légvédelmi ágyú, akkor minden rendben lesz. El is tünt. Nem sokkal később egy csoport nő kért menedéket a kolostorban. Az szovjet katonák elöl menekültek a kolostorba.

–Prefektus úr, mondta Simi bácsi felkavartan, amikor meglátta a csoportot. De hiszen ezek nyilasok. Tegnap még zsidókat öltek.

–Nézze, Fazekas. Amikor magát befogadtuk, nem kérdeztük, hogy kicsoda. Egyet láttunk: az embert.

Simi bácsi vallomása szerint erre nem tudott mit felelni.

      A budapesti rendőrök

1945 február. A fővárosban nagy az éhezés. Az a hír járja, hogy Kecskeméten egy amarikai zsidó szervezet, a JOINT, ételt oszt. Simi bácsi és testvére elindulnak gyalog. Az úton felveszi őket egy szekér, majd ismét gyalogolnak Kecskemét felé. Egy szovjet katona megállítja őket. Mindenüket oda kell adni a katonának (a ruhába vart dolláron kívül amit nem fedez fel).

–Nu, mi voltunk eddig a kapitalisták,–kezdi Simi bácsi testvére. Most mi lettünk a proletárok, és ez a katona a kapitalista.

–Igen,–feleli Simi bácsi. Addig amíg egy másik katona ki nem rabolja. Akkor megint proletár lesz ez is.

Éjjel, már Kecskeméten, egyszer csak egy ismeretlen fiú ébreszti az akkor huszonnégy éves Simont. Egy rövid beszélgetés során kiderül, hogy ugyanonnan származnak. A fiú is Budapestről érkezett ugyancsak aznap.

–Na, és Te hogy kerültél ide,–kérdi Simi bácsi.

–Apámmal beugrottunk a Dunába amikor lőttek. Fogtam a kezét sokáig. A jeges vízbe is utánunk lőttek. Elengedtem Apa kezét. Elmerült…én úsztam a part felé. Jóval lejebb, kihalásztak a rendőrök. Pokrócba csavartak, megszárítottak, és elengedtek. Mi a neved?

–Fazekas István.

A budapesti rendőrök rendesek voltak, teszi hozzá Simi bácsi a történet végén.

  Hitlernek viszem

Szegeden Púrim után az utcán egy szovjet katona megállítja Simi bácsit. Rövid beszélgetés után kiderül, hogy a katona is zsidó.

–Jöjjön velem,–mondja a katona a kissé rémült Simi bácsinak.

Egy frissen lefoglalt lakásba viszi fel. Kinyít egy hatalmas dobozt, tele fegyverrel és golyókkal.

–Berlinbe megyek innen hamarosan. Viszek Hitlernek egy kis ajándékot. Ezt a nagynénémért, ezt a szüleimért, ezt pedig a testvéreimért kapja,–mondja a katona egy egy golyót felmutatván.

Simi bácsi a mai napig nem tudja elhinni, hogy mi történt a zsidósággal Magyarországon.

A háborút követôen először Kanadában majd az USA-ban telepedett le Glück Simon, egy átlagon felüli szerény ember.

Glück Simon a stibelében
2015, Július 27